Webinár felvétel - jan. 28-ig elérhető

Nap
Óra
Perc
Mp
Nap
Óra
Perc
Mp
Nap
Óra
Perc
Mp

BESZOKTATÁS FÉLELMEK NÉLKÜL WEBINÁRIUM FELVÉTEL VISSZANÉZHETŐ AZ ELSŐ 50 MEGRENDELŐNEK!

Nap
Óra
Perc
Mp

JELENTKEZZ A HISZTIMENTES NYÁR INGYENES 5 NAPOS KIHÍVÁSRA! 

nap
óra
perc
másodperc
Mokcup1

MEGJELENT A MESEKÖNYVEM, amiben a gyerekek mellett, szülőknek is vannak üzenetek! 

3 TIPP AZ ÉRZELMILEG BIZTONSÁGOS BESZOKTATÁSHOZ

Az óvodai vagy bölcsődei beszoktatás, nagyobb gyerekeknél az iskolakezdés a gyereknek egy olyan új mérföldkő az életében, aminek lenyomata örökre elkíséri őt. Éppen ezért nagy hangsúlyt kell fektetni szülőként arra, hogy a lehető legtöbb tudással vértezzük fel magunkat. A gyerek életében új felnőttek, új gyerekek, új szabályok és helyek lesznek hatással. Nézzük, hogyan segíthetsz neki abban szülőként, hogy legkönnyebben élje meg a változásokat. 

 

1. Tipp: Legyél kiszámítható és nyugodt

A gyerek még véthet hibákat. Nem tudja átvenni a váltócipőt, nem jó helyre teszi a táskáját vagy lehet semmi kedve köszönni egy idegen helyen. Ne szidd meg! Nem tiszteletlen vagy nem szabályellenes, csak tanulja mit várnak el tőle. Gyakorlati tipp: Lépésről lépésre mutasd meg neki azt, ami még nem megy. Például menjetek végig azokon a helyeken, ahova pakolhat, vagy hogy hol találja a saját dolgait. Ez már biztonságot ad neki, hiszen kontrollálni képes a tárgyakat maga körül. 

2. Tipp: Készítsétek fel játékosan

Otthon mesélj neki az óvodáról, játsszatok „ovisat”: öltöztessétek fel a plüssmacit, adjátok oda a csomagját, majd „menjen be az oviba”. A játék segít feldolgozni a félelmeket, és barátibbá tenni az ismeretlent.

3. Tipp: Engedd az érzéseit!

Ne próbáld elnyomni a sírást vagy a szorongást („Nincs itt semmi baj, ne sírj!”), hanem adj teret neki. Mondd inkább: „Látom, hogy most szomorú vagy, hiányozni fogok, de délután találkozunk.” Ha érzi, hogy megérted, sokkal könnyebben enged el.

👉 A beszoktatás nem sprint, hanem folyamat. Adj időt neki, és közben tudd: az érzelmi biztonság, amit most adsz, hosszú távon önbizalmat és bátorságot épít a gyermekedben.

Épp kismamaként adunk elő egy céges rendezvényen, ahol a Bencével egy barátunk volt a folyosón

Mártír, azaz magát feláldozó. Tehát bármit tesz, önmagát félretéve teszi. Olyan ez, mintha fogadalmat tett volna – mint régen a lovagi eskü – hogy a családért, közösségért akár a vérét is adja.

Természetesen már nem a lovagi kort éljük és végletekig nem megy el egyik családi helyzet sem, bár néha lehet pont olyan csatákat vívsz a hisztit mutató gyerekeddel, mint régen ezekben a harcokban. Ilyen ez a dackorszak, mondják mások, de el ne hidd, van megoldás rá, itt

Nézzük most, hogy mit okoz egy olyan személy, aki életellenes hozzáállással él? 

Nos, az élet élni akar. Él a természetben, él a fákban, virágokban, állatokban, valamint él az emberben. És annyira él egy ember, amennyire képes élvezni az életét és szeretni azt. Ha egy anya többet panaszkodik az Instán és ventillálja ki a problémáit – hogy a gyerek olyan, mint egy ördög – mint megoldást keresne, akkor ő nem élvezi az életet, csak kétségbeesetten kommunikálja azokat a problémáit, amikkel nem tud megbirkózni. 

Ha apa hazaér a munkából és még mindig a munkahelyén van leragadva, mert a főnökét szidja, hogy mekkora bunkó és fukar, amiért csak dolgoztatja, de nem ad fizetésemelést, apa is az élet kihívásokkal teli oldalát mutatja. Ezek után türelmetlen a gyerekkel, a feleségét meg ugyanúgy utasítja, mint a főnök őt. 

Fontos: Ez akkor ragadós és mutat rossz példát, ha rendszeres. Lehet egy rossz nap, lehet néha egy-egy probléma, ami kihívást jelent, de akkor működik jól egy személy, ha azonnal és gyors megoldás után néz. Ez az az állapot, amikor a személy ok az életében és nem kiszolgáltatott, ” nem tudok mit kezdeni vele” nézőponttal él. 

Az az ember, aki képes a megoldást keresni, a jót látni, a kiútra térni és a jót követni, jó híreket olvasni, a rosszakat pedig kizárni a gyerekek előtt is egy követendő példa. Pontosan ez az oka, amikor arra hívom fel a figyelmed, hogy nagyon vigyázz, kiket követsz a közösségi médiában. Lehet valaki nagyon megnyugtató, hogy ő is ugyanúgy szívja az életet, mint te, de ettől még nem lettél előrébb, ugye? Ha a szomszéd tehene effektus nem hoz boldogságot és változást. 

Nézzük a gyerek nézőpontját ebben a mártír példában⬇️

Boldog Gyerek Power tagságunk a képre kattintva elérhető!

Hangosítsuk ki a gyerekeket: Mit gondolnak ilyenkor?

 A gyerek felnéz a szülőre. A szülő az origó, mindennek a közepe, aki a követendő minta. Miért? “Mert erős. Mert jó. Mert mindent megkapok tőle. Mert nevel. Mert megszült. Mert etet, itat. Gondoskodik rólam.” – kavarognak a gondolatok a gyerek fejében. 

Na most gondolod, ha azt a gondolatot elfogadja tőled, hogy ” ez a ruha jó lesz neked, mert épp a méreted” vagy ” ezt a motort neked vettem, mert szeretlek” vagy ” maradj itt mellettem, mert én vigyázok rád” akkor gondolod abban nem másol téged vagy a szerettét, ha azt a példát látja, hogy az élet nehéz és ezen csak hőbörögni lehet?

Talán amikor a négy fal között vagytok fel se tűnik, de amikor a gyerek is közösségbe megy – oviba és suliba – más emberek és gyerek közé, meg fog mutatkozni a viszonyulása a társaságban.

Összességében azt akartam neked tanítani ezzel a cikkel, hogy nem csak az a felelősség, hogy jó passzban legyél és becsületesen, etikusan és szeretetteljesen viselkedj. A boldog élethez hozzátartozik az is, hogy mit mutatunk másoknak? Tedd fel a kérdést magadnak, hogy mit szeretnél: Miben kövessenek? Hogyan tudom mások túlélését támogatni a saját példámmal? A it most teszek segít másoknak sikeresnek lenni, haladni és boldogulni?  

10 szabály a sikeres gyereknevelésért című e-book-unkat megtalálod, ha a képre kattintasz!

A gyerek egyik fő célja:  FELNŐNI! 

Mit gondolsz, milyen mintával könnyebb ez? Mivel könnyebb sikeresnek lenni? Hogy egyszerűbb a boldogsághoz vezető út? 

A mártír példával vagy a mindent megoldok szemlélettel? 

A második nem jelenti azt, hogy soha nincs kihívás. A második azt jelenti, hogy ha van kihívás keresztül mész rajta és megoldod, hogy a gyerek se ragadjon bele problémákba, amikor az élet nevű játékot játsza. 

Ami a gyerekben kialakulhat: 

  • bizonytalanság
  • nem vagyok képes érzés
  • félelem más emberektől 
  • félelem új helyzetekben 
  • visszahúzódás 
  • megelégedés azzal, ami van 
  • céltalanság és cél nélküli élet 

 

Ha további segítségre van szükséged és a megoldásra törekszel, hogy ezeket megelőzd ⬇️

Keresd Facebook oldalunkat, ide kattintva!

Instagram napi tippek sztoriban ide kattintva érhető el.

Videós tartalmak naponta TikTok-on itt találod! 

Boldog Gyerek Akadémiánk itt érhető el, szülőknek szóló gyereknevelési kurzusokkal, amiket online, otthonról végezhetsz el. 

Oszd meg, ha tetszett:

Facebook
Pinterest

A gyerekek jók, csak ismerni kell őket!

Azt figyeltem meg, hogy a társadalom  hajlamos azonnal jellemezni egy gyereket, ha ő nem fogad szót vagy nem tesz a felnőtt kedvére.

Könnyebb kisebbíteni őt, hiszen még úgyse tudja magát megvédeni és függ is a szülőtől…

Viszont tudod mi a megoldás?

Megtanulni a helyes kommunikációt és természeti törvényeket, amik az nevelést működtetik.

Tanulj te is velem, hogy a gyerekek megbecsült személyként jobb jövőt teremtsenek! 

BESZÉDES HENRIETTA
Gyereknevelési specialista, Boldog Gyerek Alapító

Kövess a közösségi médián

Olvass bele

Adatvédelmi áttekintés

A weboldalon sütiket használunk annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk látogatóinknak és hatékonyabbá tegyük shopunk működését. A sütik kis méretű adatfájlok, amelyet a weboldal helyez el a böngészésre használt eszközödön. A sütik elmentik a böngészési adatokat, így az oldalunk következő meglátogatásakor oldalunk felismeri a böngésződet és kényelmesebbé teheti számodra oldalunk használatát. Emellett segíti egyes funkciók biztosítását, zavartalan működését, szolgáltatásaink biztonságának megőrzését és weboldalunk továbbfejlesztését. Lehetőséged van a sütik letiltására és a sütibeállítások módosítására. Ezt a bal oldalon található fülek használatával teheted meg. A sütikről bővebben az Adatvédelmi tájékoztatóban olvashatsz.