Webinár felvétel - jan. 28-ig elérhető

Nap
Óra
Perc
Mp

Tucatnyi könyv, morzsányi tudás

Faltad a könyveket mielőtt megérkezett a baba vagy a dackorszak pánikrohama előtt nyálaztál át tömérdek írást, de nem változott semmi a nevelési problémákban? Elhoztam az okokat, szakmai nézőpontomat.

Tegnap betértünk a Libribe, gondoltam szétnézek, milyen gyereknevelési témájú könyveket találok, amikből a célközönségem általában infókat próbál szerezni, hogy ne idő előtt őszüljön bele a gyerek őrjöngésébe.
És őszintén, arra is kíváncsi voltam, hogy honnan gyűjtik azokat az eszement módszereket, amik például azt mondják, hogy “Annyi ideig zárd be a gyereket a szobába büntetésből, ahány éves…” Ez az egyik olyan tanács, amit több előadásomban felhozok példának, mert valami őrület, hogy ebben bárki épelméjűséget lát.
Na vissza a bolthoz. Választottam két művet, amik a cím alapján azt gondoltam a szülők legnagyobb problémáit foglalják össze.

Elkezdtem olvasni és nem jutottam tovább a 3. oldalnál, ahol arra lettem figyelmes, hogy semmire nem emlékszem abból, amit olvastam! Minden mondatban lehetett volna tisztázni a szavak jelentését ahhoz, hogy megértsem, mit akarnak mondani.

A gyereknevelés témájában dolgozom évek óta, fejlesztem magam az emberi viselkedés területén, több oklevelet szereztem, de ilyet még nem éltem, hogy ennyire érthetetlen legyen egy könyv, ami a gyerekekről szól, nem pedig atomfizikáról. ( persze biztos van, akinek az is reális lehet 😃 )
Eszembe jutottak a szülők, akik folyton panaszkodnak nekem és kétségbeesetten kérnek segítséget. Akik csak arra vágynak, hogy egyszerűen tudjanak értékeket adni a gyereküknek, ismerve a viselkedésük okait.

Szeretném, hogy tudd:

 
📌 ha azon kapod magad, hogy egy könyv tele van szakzsargonnal, és szakszavakkal, nem veled van a baj, hogy nem érted

 

📌ha egy könyvben azt érzed, az író inkább a saját tudását akarja mutogatni, mintsem gyakorlatot adjon a kezedbe, ne keseredj el, hogy nincs kiút

 

📌ha úgy gondolod, hogy elolvastál egy írást, de még nagyobb zűrzavarban vagy, mint előtte, van kulcs, ami a megoldás kapuját nyitja, csak nem a megfelelő helyen kerested

 

📌hiába nehéz egy könyv megértése, a gyerekek egyáltalán nem nehezen megérthetőek ‼️
Azok az anyukák vagy apukák, akik a Boldog Gyerek – A gyereknevelés öröm -höz fordulnak legtöbbször elmondják nekem, hogy “már annyi mindent olvastam, de semmi nem működik” Hibássá téve a gyereket, hogy rajta semmi változás, hiába a tucat könyv.
A szülők nagy része nem orvosnak, pedagógusnak vagy pszichológusnak készül, akiknek ez a nyelvezet fekszik. Csak rohadtul nem akarnak kiégni és nem akarják a gyerekre nyomni a saját fájdalmaikat, ezért meg akarják találni a módszert, hogy jót adjanak. Ezzel te is egyetértesz, igaz?

Azt javaslom kövesd az oldalaimat, mert én nem lefárasztalak, hanem felrázlak!

TikTok csatornám, ahol közel 50.000-en követnek: https://www.tiktok.com/@boldoggyerek
A Boldog Gyerek Instagram oldala: www.instagram.com/boldog_gyerek
Egy érthető és gyakorlatias könyvet a gyereknevelésről itt rendelhetsz meg.
 
Frissítő fejlődést! 😍
 

Beszédes Henrietta
Gyereknevelési specialista

 

Oszd meg, ha tetszett:

Facebook
Pinterest

A gyerekek jók, csak ismerni kell őket!

Azt figyeltem meg, hogy az emberek hajlamosak azonnal jellemezni egy gyereket, ha ő nem fogad szót vagy nem tesz a felnőtt kedvére.

Könnyebb kisebbíteni a gyereket, mint megtanulni a helyes kommunikációt és természeti törvényeket, amik az életet működtetik.

Ennek véget vetek! Tanulj te is velem, hogy a gyerekek megbecsült személyként jobb jövőt teremtsenek! 

BESZÉDES HENRIETTA
Gyereknevelési specialista

Boldog Gyerek Alapító

Címkék

Kövess a közösségi médián

Olvass bele