Számtalanszor hallottam azt, amikor felnőttek egymás viselkedését úgy minősítik, hogy “Ezt biztos otthonról hozta”, vagy “ezt sem tanították meg viselkedni a szülei”.
Mi tagadás, van abban igazság, hogy a környezet hatással van a gyerek viselkedésére. Azonban egymás minősítése még nem visz pozitív eredményre, hiszen csak az, hogy magunk alá gyűrjük a másikat és kisebbítjük őt, nem tesz senkit jobb emberré.
Azt viszont annál inkább javaslom, hogy szülőként vizsgáljuk meg részletesebben azt, hogyan formálódik a gyermekünk személyisége, és mit tehetünk annak érdekében, hogy egy leendő boldog felnőttet neveljünk.
A legkönnyebb minősíteni egy gyereket.
„Olyan hisztis vagy”
„Nem tudsz szót fogadni!”
„Még nem vagy képes rá, kicsi vagy hozzá…”
Ezek mind lealacsonyító megjegyzések – tisztában kell lennie a szülőnek azzal, hogy miket okoz vele.
Ahogy növekszik, azt olvashatod le róla, amit ráírtál! Vagyis ha a fenti mondatokat hangoztatjuk nap mint nap, a gyerek ezek szerint a minősítések szerint kezdi el vizsgálni a világot, és így alkot egy képet magában a környezetéről.
Ami ennél is súlyosabb, hogy a saját értékeiről és képességéről is bevésődnek szavak, ha úgy jellemezzük, hogy az számára leértékelő.
Ha a gyermekünk azt látja, hogy a szülei nem a támogató, nem a dicsérő hozzáállást tanúsítják, akkor ezt az eszközt fogja ő is használni, hiszen nincs másik mintája. Ha a minta rossz, a gyerekre sem várnak boldog évek.
De nézzük meg a fő miértjét a helyzetnek, mert erről nagyon keveset beszélnek!
Egy emberi lényt két dolog mozgatja a pólus negatív vagy pozitív végpontjai között:
- önállóság
- erkölcsösség
Az önállóság kérdését a következő cikkeimben részletezni fogom, viszont aktuálisan az erkölcsösség az, ami a fentiekhez szorosan kapcsolódik.
Mi az, hogy erkölcs?
„Életviteli szabályok. A társadalomban elfogadottnak és helyesnek tartott emberi magatartást, cselekedeteket kötelezően meghatározó, koronként és közösségenként változó megegyezések, elvárások összessége. Ezeket a szabályokst a tapasztalatok alapján hozzák létre, és közmegegyezéssé válnak, mert fenntartják a csoport létét, sikeres működését. Ezek szerint határozzák meg, mi a helyes és mi a helytelen” – (forrás: wikiszotar.hu)
Minden ember a jóra törekszik és alapvetően jó. A gyerekek erre a legjobb példák, ezért nem hiszek abban, amikor egy szülő elkezdi a saját gyerekét hosszú monológokban leértékelni. Mivel a gyerekek is jó szándékúak, mindent annak érdekében tesznek, hogy a saját egyéni túlélésük és a csoportjaik túlélése fennmaradjon.
Mi egy gyerek csoportja? Például a családja vagy a barátai, ovis csoportja, iskolai osztálya vagy a foci edzésen a csapata, ahova tartozik. Mindenhol úgy akar cselekedni, hogy a csoporttagjai felé támogató legyen.
Mikor tudja a gyerek a támogató magatartást képviselni? Természetesen akkor, ha erre megfelelő példát lát otthon, azoktól, akik nevelik őt. Arra, hogy kifejezzenek valamit, minden eszközüket a szüleitől kapják. És miért káros a gyerekre az, ha ezek az eszközök rombolóak?
Ahogy egy gyerek bánt másokat, csúnyán beszél vagy akár fizikailag is erőszakos, elkezd az érzelmi állapota is süllyedni. Ez pedig azért nagyon veszélyes folyamat, mert a gyerek túlélése a tét… Minél alacsonyabb egy ember érzelmi állapota, annál inkább nyomja le magát a túlélés-ellenes dolgok felé.
Például: a kiskamasz nehezen tanul, de a szülei csak azt veszik észre, hogy nem felel meg a teljesítménye a tanárok szerint. A családban minden nap hangos szócsaták zajlanak, és elindul a harc a tanulás miatt a gyerek és a szülők között. Ez már alapvetően egy túlélés-ellenes történés a család, mint csoport fennmaradása ellen. A gyerek durván beszél és agresszívvé is válik.
Mi történik valójában? Mivel tudja, hogy nem beszélt szépen, és tegyük fel széttörte az első tárgyat, ami a kezébe akadt, tisztában van azzal, hogy nem volt erkölcsös lépés így cselekedni, kárt tenni meg végképp nem volt helyes, ezért elkezdi magát kicsinyíteni, nem nyúl ki célokért, megszakítja a kommunikációt. Később rászokhat tudatmódosító szerekre, hogy ezzel is romboljon, vagyis eltávolítsa magát onnan, ahol kárt okozott.
Magyarázat:
A gyerek nem haragjában nem kommunikál, nem azért távolodik el, mert dacol és szándékosan ellenkezik, hanem mert tudja, hogy nem volt erkölcsös egyik lépése sem, és saját magát távolítja el, mert alapvetően JÓT AKAR!
Hogyan lehet ezen segíteni?
Szülőként minden helyzetet tudatos kommunikációval és szeretettel oldj meg! Ha ezt az eszközt mutatod, mint példa, a gyermeked alapvető eszköze is ez lesz, ami abban segíti őt, hogy ne alacsonyodjon le a dühös vagy durvább esetben a teljes apátia szintjére.
Legyél türelmes és kommunikálj! Ne mutasd a sértődött példát, hanem te legyél az, aki odafordul és megfelelő mennyiségű tanulással megismeri, hogyan működnek valójában a gyerekek!
Ebben segítek neked!
Szeretettel:
Beszédes Henrietta
Gyereknevelési specialista
