Webinár felvétel - jan. 28-ig elérhető

Nap
Óra
Perc
Mp
Nap
Óra
Perc
Mp
Nap
Óra
Perc
Mp

5 + 1 TIPP, HOGY HATÁSOSAN KOMMUNIKÁLJ A GYEREKKEL! INGYENES WEBINÁRIUM

JELENTKEZZ A HISZTIMENTES NYÁR INGYENES 5 NAPOS KIHÍVÁSRA! 

 A SZÜLŐI TÜRELMETLENSÉG ÉS AZ EMBERI ELME JÁTÉKA CÍMŰ ORSZÁGOS TURNÉ-ELŐADÁS

Anyasztori - Különkiadás

Nincs tudományosan bizonyított tény a figyelemzavarra!

Interjú Dobos Jánossal az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány elnökével

Több ezer szülői konzultáción vagyok túl és elképesztő azoknak a gyerekeknek a száma, ahol 4 vagy 8 évesen nyugtatót szedetnek velük, mert nem tud egyhelyben ülni vagy dühös viselkedést mutatott.

A Boldog Gyerek küldetése is az, hogy a gyereknevelésben eszközöket adjon a szülők kezébe a nélkül, hogy tekintélyuralmi módszerekkel nyomnák le a gyerekeket, akik valójában a jövő.

Ebben a beszélgetésben Dobos János, az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány elnöke mesél olyan esetekről, ahol segítettek családoknak, akik a pszichiátria áldozatai lettek.

Elmesél egy olyan esetet, ahol egy kiskamasz gyermek fejlődött vissza pár éves szintre a gyógyszerek hatásai miatt.

Szó esik arról is, mi állhat még a gyerekek egyes “tüneteinek” hátterében.

Valamint érintjük a pedagógusok felelősségét is, ami a magyar oktatásirendszerből hiányzik és komoly hátrányai vannak egy gyerek viselkedésének megítélésében.

Hogyan hat az életmód a gyerek reakcióira? Mivel tudunk segíteni nekik abban, hogy hibás diagnózis nélkül is jól érezzék magukat a gyerekeink?

Ha további segítségre van szükség, mert váltatok már a pszichiátria áldozataivá, itt érhető el az alapítvány:

https://emberijogok.hu/

Adatvédelmi áttekintés

A weboldalon sütiket használunk annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk látogatóinknak és hatékonyabbá tegyük shopunk működését. A sütik kis méretű adatfájlok, amelyet a weboldal helyez el a böngészésre használt eszközödön. A sütik elmentik a böngészési adatokat, így az oldalunk következő meglátogatásakor oldalunk felismeri a böngésződet és kényelmesebbé teheti számodra oldalunk használatát. Emellett segíti egyes funkciók biztosítását, zavartalan működését, szolgáltatásaink biztonságának megőrzését és weboldalunk továbbfejlesztését. Lehetőséged van a sütik letiltására és a sütibeállítások módosítására. Ezt a bal oldalon található fülek használatával teheted meg. A sütikről bővebben az Adatvédelmi tájékoztatóban olvashatsz.